facebook

2013 november

Pintér Zoltán: Szótlan tettekről és tétlen szavakról

LifeLearning blog„Amikor a tettek beszélnek, szavakra nincs szükség.” – kerül elém az afrikai közmondás. Legtöbbször könnyedén túllendülök egy ilyen gondolaton, annyira nyilvánvaló igazságnak tűnik. Most azonban nem. Az elmúlt napokban sok olyan élmény ért, amelyek érzékenyebbé tettek erre a kinyilatkoztatásra.
Mintha lépten-nyomon a szavakra való éhséggel találkoznék: Lányokkal, aszonyokkal, akik arra panaszkodnak, hogy barátjuk, férjük nem mondják ki érzéseiket: „Tudom, hogy fontos vagyok neki, de miért nem mondja soha?! Olyan nehéz lenne egyszer kimondania, hogy szeret vagy hiányzom neki?!” Beosztottakkal, akik várják, vágyják vezetőjük elismerését, de leginkább csak akkor kapnak figyelmet, ha valamit elhibáznak. Na és persze férfiakkal, akik – bár vonakodva vallják be – szívesen zsebelnének be gyakrabban dicséretet barátnőjüktől, feleségüktől, aktuális hőstetteikért a nagyvilágban.
Akkor most hogy is van ez a tettekkel és a szavakkal? Játékos részem tör előre: Mi lenne, ha gondolatban rendeznénk egy versenyt közöttük? Egyik pályán a Tettek versenyzője áll rajthoz, másikon már a Szavak képviselője melegít. Felkészülni, kész, rajt!LifeLearning blog
A Tett szinte kirobban a startvonalról. Sok-sok közmondás, idézet, történet repíti szédületes sebességre. “Ezer szó sem hagy az emberben olyan mély nyomot, mint egyetlen tett.” – mondja Henrik Ibsen, aki pedig mestere volt a szavaknak. „A tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak.” – mondja a közmondás. További lendületet kap, ahogy Kőrösi Csoma Sándor egyik emlékezetes történetére gondolok: ázsiai útján egyszer hosszasan megállt, nézte a körülötte lévő sok-sok hindut, buddhistát, dzsainistát, szikhet, majd felkiáltva annyit mondott: „Jé, mennyi keresztény!”. Tetteikben, nem a szavaikkal.
Persze fordított előjelű példával is találkozhatunk a „környéken”, ami tovább erősíti a Tettek versenyzőjét: Thaiföldön járva találkoztam olyan buddhista szerzetessel, aki minden héten lottózott. Várta a nagy nyereményt. Miért lépett be szerzetesnek? Mert a közösség eltartja őket, így a lottó nyereményig szerényen, de munka nélkül meg tudta húzni magát…
Mit érnek az ő szavai?
Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben. Jócskán elhúzott a Tett.
A Szavak versenyzője eközben még csak a rajtvonalról próbál lendületet venni. A nagy hátrányból sem adja fel, ezért bedobja csodafegyverét: a gyilkos szavakat. Melyek megfelelő helyen, megfelelő időben ölni tudnak. Nem fizikailag, lelkileg. (De talán szép lassan fizikailag is. )
Egy film élményem jut eszembe erről. A Good Will Hunting egyik emlékezetes jelenete, melyben a lány (Minnie Driver) kétségbeesetten állítja falhoz barátját (Matt Damon): „De ha te nem szeretsz, akkor mondd meg!” A fiú a szemébe néz és a penge hidegségével mondja ki: „Nem szeretlek.” A lány összeomlik…
Talán az egyik legkegyetlenebb dolog, ami valaha történhet velünk az életben.
A Tettek versenyzője azonban csak flegmán mosolyog. Erre ő is képes. Az ő fegyver arzenáljában is ott sorakozik a szeretet megvonásának vagy megtagadásának képessége.
Nem változik köztük a távolság.
Kimondatlan szavaim jutnak eszembe. Amiket kimondhattam volna, de nem tettem és ezt később megbántam. Na és persze néhány kimondott is feldereng. Amiket meg nem kellett volna…
Ezzel sem változik azonban a távolság.
Ekkor a szavak versenyzője nagy lépésre szánja el magát. Most vagy soha! Régi barátját, az irodalmat hívja segítségül. Általam gyakran idézett mű egyik jelenete tör elő emlékeimből. Balázs Béla – A három hűséges királyleány. Főszerepben Suryakanta király, aki csak a tettek nyelvén beszél. LifeLearning blog
Egy alkalommal miniszterével, Razakosával az erdőben járva meglátja, ahogy egy nagy fekete kígyó egy nyulat próbál megenni. Megragadja a kígyót és megmenti a nyulat. A kígyó kétségbeesetten fordul hozzá és elmondja, hogy a nyúl az éhhalál elől lett volna az utolsó menekvése. Harminc napja nem evett.
Suryakanta mivel felel? Természetesen tettel. Szavak nélkül: „..kihúzta tőrét és izmos barna karjából kanyarintott egy darabot, és azt odadobta a kígyó elé. Hanem a kígyó nem nyúlt utána.
Meghalt – mondta Razakosa. – Nem mondtad, hogy segíteni akarsz rajta, hát eleresztette életét, mert nem tudta, mire várjon még tovább szenvedve.”
Suryakantát kegyetlenül megbünteti Ganesa a szótlanságáért: „letépi lelke virágát” és ezzel visszataszítja az inkarnációk fájdalmas körforgásába.
Hmmm….kezdem érteni. Köszönöm Balázs Bélának ezt a tanítást is! Nincs, nem lehet semmilyen verseny a Szavak és a Tettek között. Egy csapatban játszanak.
Mit érnek a szavak tettek nélkül? Mit érnek a tettek szavak nélkül? Egy biztos, egymás nélkül sokkal kevesebbet.
Csak az ÉS kötheti őket össze, nem a VAGY.

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni legfrissebb írásainkról, lájkold facebook oldalunkat:
https://www.facebook.com/lifelearning.hu

 

Pintér Zoltán: Kihez méred magad?

LifeLearning Pintér Zoltán„Az összehasonlítás az öröm halála.” – futok bele Mark Twain gondolatába a facebookon. Sok arcot, emléket hoz elő fejlesztői, segítői munkámból. Látok például egy gyönyörű szép lányt magam előtt. Ő is ezt látja a tükörben? Sajnos nem. Számára mindig volt valaki, aki szebb nála. Karcsúbb, formásabb, magasabb, alacsonyabb, szőkébb, barnább, feketébb, vörösebb.
Férfi arc is beugrik. Sikeres és népszerű. Sokan irigykednek rá. És ő? Mindig talál valamit, ami ő még nem. Aki ő még nem.
Sok-sok további arc. Okosak, viccesek, műveltek, sikeresek, férfiasak, nőiesek… Akik mindig találtak maguknál okosabbat, viccesebbet, műveltebbet, sikeresebbet, férfiasabbat, nőiesebbet. Konzerválva ezzel egy állandó hiányérzetet és megnyerhetetlen belső küzdelmet.
Mark Twainnek igaza lehet…
Sokszor idézett kedvenc könyvem a “Hogyan legyünk boldogtalanok?”. Mintha a szerzők ironikus útmutatásait követnénk: Találj valakit, aki jobb nálad és akkor garantált a boldogtalanságod. Elégedett vagy az életeddel? Eredményeiddel? Ma talán azt tanácsolnák: hasonlítsd magad Mark Zuckerberghez, a Facebook egyik alapítójához. 84-ben született, még nem töltötte be a harmincat, de a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. A gazdagság minden? Nem, ő például több száz millió dollárt költött már jótékonyságra…
Na, hogy érzed magad?
Persze nem mindenki ennyire „profi” a boldogtalanságban. Néha egyszerűbb recept is megteszi:
Gondolj egy ismerősödre, aki családi életében, párkapcsolatában, karrierjében, eredményeiben, pozíciójában előbbre tart, mint Te. Tekintsd őt mércének és máris kész a „boldogtalanság koktél”.
Azt nem teszem hozzá, hogy egészségünkre…
A buddhizmusban ezt úgy hívják: összehasonlító tudat. A boldogtalanság és a betegségek egyik legfőbb forrásának tartják.
Amikor felmerült az ötlet, hogy blogot írjak, mi volt az egyik első érzés, ami kísérte? A félelem. Elég jól tudok írni? Tudok úgy írni, mint ŐK? A legjobbak. Akiknek az írásai lenyűgöznek engem, odaragasztanak a papírlaphoz vagy a képernyőhöz…
Mit szólnak az ismerőseim, akik szintén biztos hozzájuk fognak mérni?
ÉRDEMES-e egyáltalán bármit is írnom, ha nem tudok ÚGY írni?
SZABAD-e írnom, ha nem tudok úgy, mint ŐK? LifeLearning tréning
Választ nem kaptam, de az látható, hogy jóváhagyást igen. Carl Rogerstől, a humanisztikus pszichológia atyjától. Ő mondta, hogy az emberi út egyik legfőbb állomása, amikor azt tudjuk mondani magunknak: „A jó festők nem így festenek, de én így festek.”
Felszabadító számomra ez a gondolat. Jól esik megismételni: „A jó festők nem így festenek, de én így festek.”
Te hogy festesz ma?

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni legfrissebb írásainkról, lájkold facebook oldalunkat:
https://www.facebook.com/lifelearning.hu

 

Pintér Zoltán: Hová lett az idő?

LifeLearning Pintér ZoltánGyermekkorom meghatározó mesefilmje volt a “Hahó, Öcsi!”. Török Sándor 1973-ban írta a film alapjául szolgáló regényt és 40 év elteltével is mennyire aktuális Öcsi szomorú kérdése: „Hová lett az Idő?”
Emlékeztetőül: Az ötéves Öcsire senkinek nincs ideje, ezért barátaival, Kököjszivel és Bobojszával elindulnak megkeresni az Időt. Legyőzik a hétfejű sárkányt, az Idő elrablóját és hazatérve már kedves, türelmes, odafigyelő szülők várják.
Hány gyerek álmodik ma a hétfejű sárkány legyőzéséről…
Hány felnőtt örülne annak, ha ma is csak egy sárkányt kéne legyőzni, hogy visszakapjuk az IDŐt!
Ki ez a hétfejű sárkány itt 2013-ban? Az internetre, technikai fejlődésre mutogatnak az ujjak. Én nem szeretnék bűnbakot keresni, de ha már a technikánál vagyunk, hadd éljek egy internetes hasonlattal: Az e-mail nyelvén Öcsi az „Olvasatlan levelek” között maradt. Más levelek kerültek „megválaszolásra”.
Mit olvastak volna a szülők aznap Öcsi „levelében”? Talán megosztotta volna anyukájával, hogy mennyire szeret Kököjszivel és Bobojszával játszani. Talán mesélt volna apukájának, hogy mitől fél, amikor ő nincs ott és kérdéseket tett volna fel a nagyvilágról. Talán csak azt, hogy mennyire szívesen játszana többet bátyjával, aki alig figyel rá.
Talán csak örült volna, ha egyáltalán OLVASSÁK ŐT!
LifeLearning Pintér ZoltánKommunikációs tréningjeink egyik fő üzenete ugrik be: bármit mond vagy tesz valaki, vedd észre a mögötte megbúvó szükségletet. Az igényt, ami a tetteket mozgatja.
Mire volt szüksége Öcsinek? Időre?
Nem, az idő csak az eszköz volt! Ő figyelmet szeretett volna. Érdeklődést és megértést. Az idő csak segített volna abban, hogy „megnyissák” és „olvassák” őt.
Egy másik mese emléke kúszik be gondolataimba. Balázs Béla: A három hűséges királyleány. Amikor Suryakanta király visszatér a harmadik királylányhoz, Anangaragához, azt kérdezi a lánytól:
– Szeretsz?
– Látlak – válaszolja a lány.
Az egyik legerősebb mondat, amit a szeretetről valaha olvastam…
Talán Öcsi is csak arra várt, hogy lássák őt.
Saját „Olvasatlan Szeretteim” mappáján kezdek el gondolkodni…itt írom ezeket az „útmutató gondolatokat, de vajon én hogyan „látok”? Hogyan „olvasom” Őket? Hmmm…van mit pótolnom…nem bírok a helyemen ülni, indulok is.
LifeLearning tréningIdő? Ez is az időn múlik?
A Hahó, Öcsi! zárójelenetében Öcsi az apukájával sétál, beszélgetnek. Azt kérdezi a kisfiú:
„Apa, voltaképpen mi az, hogy idő?”
Apuka kimereszti szemeit, elgondolkodik: „Hát, az idő az….az idő… az…hát…azt Senki se tudja.”
Öcsi elkezd nevetni és már együtt ismétlik vidáman, hangosan: „Azt senki se tudja. AZT SENKI SE TUDJAAAA!!!”

 
Ha szeretnél minél hamarabb értesülni legfrissebb írásainkról, lájkold facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/lifelearning.hu

Pintér Zoltán: Mit tanultam egy csokitól…

Pintér Zoltán Mit tanultam egy csokitól LifeLearning blog„Nem tudjuk még mi hajt, a boldogság vagy a keserűség” – hallom Demjén sorait A szabadság vándorai című dalában. Bármikor és bárhol hallom, megszólítja bennem a „filozófust”.
Legutóbb épp csokit ettem, amikor felcsendült az ismerős dallam. Mosolyogva kezdtem el játszadozni a gondolattal: most éppen a boldogság hajt vagy a keserűség? Mintha nem csak csoki fajtából lenne sokféle (ahogy Gombóc Artúrtól rég megtanultuk), hanem minimum kétféle csoki evés is létezne. Amikor a boldogság hajtja, meg amikor a keserűség…
Játszom tovább. Könyvet olvasok. Ez is lehet kétféle? Élvezetből teszem, vagy annak a kényszere hajt, hogy mindenképp valami hasznosat kell tennem? Hmmm.. Vagy amikor késő este a számítógép előtt ülök és dolgozom. Valamiért dolgozom, vagy valamit szeretnék elkerülni, eltompítani?
A végtelenségig lehet ezt játszani: megosztok valamit a facebookon. A boldogság hajt, vagy a keserűség? Beszélgetek, mondok valamit, valamiről vagy valakiről. Mi mondatja velem ezeket a szavakat? Vásárolom, eszem, iszom, döntéseket hozok, konfliktusba keveredem, ölelkezem… valamiért teszem, vagy valami ellen?
Itt ülök a gépem előtt, blogot írok… a boldogság hajt, vagy a keserűség?
Minden tettem más és más, attól függően, hogy melyik adja hozzá az üzemanyagot.
Izgalmas játék ez, de ijesztő is. Ahogy egyik résztvevőm egyszer megfogalmazta: „Mi van, ha észreveszem, hogy a keserűség hajtja tetteim jelentős részét? Ugyanolyan, mintha kiderülne a házról, amit évek óta építettem, hogy hibás alapokon áll…”
Ez valóban félelmetes. Akkor meg miért is kéne ezt feszegetnem?
Ahogy ezen elmélkedem, az olvadozó csoki ízei erősödnek fel bennem. Ismét mosolyogni kezdek. Mintha a csoki az ízek nyelvén válaszolna kérdésemre: ha keserűségből eszem a csokit, nincs íz. Kényszer van és tehetetlenség. Valami ellen eszem, mint egy fájdalomcsillapítót, ami eltünteti a fájdalmat, de nem okoz örömet.Pintér Zoltán Mit tanultam egy csokitól LifeLearning blog
Ha pedig a boldogság hajtja, amikor a csokiba harapok? Akkor szabad vagyok! Élvezem az ízeit és átadom magam érzékeim szárnyalásának.
Ez a különbség a kétféle evés, a kétféle munka, a kétféle írás, kétféle ÉLET között, attól függően, hogy mi a hajtóereje. Egyikben tehetetlenség van, a másikban szabadság.
Talán nem véletlenül kapta a dal „A Szabadság vándorai” címet…

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni legfrissebb írásainkról, lájkold facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/lifelearning.hu