facebook

Blog

Pintér Tamás: A változásról

Pintér Tamás Változásról LifeLearning” … Na és a hétvégi kommunikációs tréning után már másképp tudsz bánni az emberekkel?” – lettem fültanúja e mondatnak nemrég. Mintha azt kérdeznénk ismerősünktől: “Hallom, voltál konditeremben a hétvégén … akkor most már  tökéletes az állóképességed?”.
Milyen jó lenne egyik napról a másikra megváltozni, nem? A sport terén legtöbben elfogadják, hogy ez sajnos nem megy. Így hát eljárnak edzeni, akár többször is egy héten. Tisztában vannak azzal, hogy kitartó munkával adhatják le fölös kilóikat, nézhetnek ki jól a strandon, érhetik el, hogy 100 kilót nyomjanak ki fekve. Belső működésünk terén azonban más a helyzet. Ott sokan még azt várják, hogy a változás sitty-sutty megtörténjen. “Gondolkodj pozitívan”, “Legyél önmagad”, “Lásd meg a problémákban a lehetőségeket” – záporoznak a jó tanácsok a médiában, a közösségi oldalakon és baráti társaságokban. Mintha egyetlen döntés lenne az egész és kész.
Pintér Tamás Változásról LifeLearningGurultál már lefelé domboldalon? Vagy futottál lefelé meredek lejtőn? Emlékszel milyen érzés, amikor megállnál, mégis visz a lendület? Gyerekkoromban többször megtapasztaltam. Ha meg akartam állni, nem volt elég azt mondani, hogy “na most megállok és kész”. A “fékezéshez” előbb keresnem kellett a lehetőségeket.  Kapaszkodókat, fogódzkodókat találni, testtartásomat változtatni, súlypontomat áthelyezgetni. Lassultam, lassultam, s végül nagy nehezen megálltam. Nem egyik pillanatról a másikra. A leállás egy folyamat volt.
Életünk, mindennapi működésünk ritkán változik meg egy hétvége alatt. Nem hiszek annak, aki ezt ígéri. Hosszú évek alatt kialakult szokásaink, beidegződéseink hatalmas gravitációs erővel bírnak. Nekem mindig segített, ha a változást folyamatnak tekintettem. Ha annak különböző lépcsőfokain láttam magam.
Amikor azt mondják, gondolkodjunk pozitívan, s ez gyakran mégsem sikerül, könnyen bénának érezhetjük magunkat. Feladhatjuk. “Én megpróbáltam, de nem ment”. Ha viszont úgy fogjuk fel, hogy elindultunk a pozitív gondolkodás felé vezető úton, akkor kudarc esetén is kereshetjük a lehetőségeket, hogyan haladjunk tovább rajta.
Tanácsokat osztani könnyű. A megvalósításuk a kérdés. Az oda vezető út.
Egy tréning, egy fejlesztő csoport az én értelmezésemben folyamatot segít, nem megvált. Ajtót nyithat egy útra. Része lehet az útnak. Segíthet abban, hogy úton maradjunk. Összehozhat olyan emberekkel, akik hasonló úton járnak, s ezáltal energiát adhat az haladáshoz. Lényeg, hogy útról van szó, s ezt az utat magunk járjuk.
Pintér Tamás Változásról LifeLearningPersze az élet végtelenül sokszínű, s gyakran hallani, hogy valaki egyik napról a másikra változott, hozott döntést, vagy szokott le például a cigarettáról. Ilyenkor azonban mindig eszembe jut Jacob Riis gondolata, miszerint: “Amikor úgy érzem, semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá”.
A fejlesztési folyamat számomra ezekről a “kalapácsütésekről” szól.

Pintér Zoltán: Tanulni az életet?

tanulni az életet blog lifelearningEgy barátom a következőt kérdezte, amikor meghallotta a LifeLearning nevet: kell az életet tanulni? Nem tanuljuk pusztán azzal, hogy élünk?
Egy személyes élményemmel válaszoltam.
Néhány éve részt vettem egy autóvezetői készségeket fejlesztő biztonságtechnikai kurzuson. Szlalomoztunk, vészfékeztünk, megpördültünk… Egyik résznél azt gyakoroltuk, hogyan tudunk megállni csúszós úton egy átsétáló gyalogos előtt. A gyalogost egy feltörő vízsugár helyettesítette.
Az oktató instrukciója máig él a fejemben: „Jól van Zoltán, nagyon szépen megállt a vízsugár előtt. Az elkövetkezendő próbákon azonban fékezzen még később, majd még később. A végén üsse el.”
Üssem el? Döbbentem meg. Nem azt tanuljuk itt, hogyan ne üssem el?
Az instruktor látta csodálkozó arcomat, ezért folytatta: „Így fogja megtapasztalni, hogy mikor késő már, mik a határai itt és most. Azzal, hogy kísérletezünk a lehetőségeivel, finomodni fog az érzékelése más helyzetekre. Így lesz olyan vezető, aki mindig a legjobb döntést tudja meghozni. Nem csak itt, ezen a pályán, hanem bárhol.”
Ha nem autóban ültünk volna egy vizes aszfalton, azt gondoltam volna, hogy önismereti tréningen vagyok. A tapasztalati tanulás lényegét mondta el.
tanulni az életet blog lifelearningTanuljuk az életet nap mint nap? Erőfeszítés nélkül? Igen, tanuljuk. A tapasztalatok azonban önmagukban csak merev mintákat hoznak létre, melyeket automatizmusként, belső „receptként” használunk újra és újra. Egyszerű szerszámok, szakértelem nélkül.
Tapasztalataink csak tudatossággal vegyítve nyerik el igazán értéküket. Ahogy igazán jól vezetni is csak akkor fogunk tudni, ha kísérletezünk magunkkal és tanulunk belőle.
Az élet tényleg nagy tanítómester. Nem mindegy azonban, hogy a „leckét” csak magoljuk vagy valóban megértjük és magunkévá tesszük. Az élet kacskaringós útjain csak az utóbbival lehetünk jó „sofőrei” életünknek. Hiszen ahogy Kundera írja: „Az ember mindent előszörre és felkészületlenül él át. Mint mikor a színész egyetlen próba nélkül játssza a darabot. De vajon mit ér az élet, ha az első próbája már az élet maga? Az élet ezért mindig olyan, mint egy vázlat.”

Pintér Zoltán: Egy boldog ember…

boldog ember blog lifelearningPár évvel ezelőtt, egy vállalati tréningen a következőkkel zárta bemutatkozását az egyik résztvevő: „…és amúgy egy boldog ember vagyok.”
Ekkor hallottam először és utoljára ilyen bemutatkozást.
Mintha keresgélnénk a kapcsolatot a boldogság szóval. Gyakran tapasztalom, legkülönbözőbb csoportokban, hogy már a szó említése is sokakat feszültté tesz. Elcsépeltnek, megfoghatatlannak, “nyálasnak” hat számukra. Másrészről viszont erősen bennem él a Dalai Láma egyik gondolata, ami szerint: „Minden ember célja a boldogság keresése. Ebben nem különbözünk egymástól.”
Honlapunk írásakor magamban is találkoztam ezzel a kettősséggel. Hiszem, hogy mindannyian, titkon vagy nyíltan, boldogságra törekszünk, ugyanakkor minden egyes alkalommal hezitálva, bizonytalanul pötyögtem be ezt a szót a gépembe. Még akkor is, ha mindenem azt súgta, ez a helyes itt. Ha szavakba formálom félelmemet, akkor valami ilyesmit motyogott: „nem ciki a boldogság szó?”
Freud azt mondta: „hajlok a gondolatra, hogy a szándék, miszerint az embernek boldognak kell lennie, nem volt benne a Teremtés tervében.”
Keleten sokszor fogalmaznak ennél drasztikusabban: az élet szenvedés. Hozzáteszik azonban, hogy ha már az élet maga szenvedés, akkor legalább mi magunk ne tegyük még nehezebbé. Erről szól a belső munka.
Mi a boldogság? Lehetünk-e boldogok? Fogalmam sincs. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szóhoz kicsit közelebb mehetnénk …