facebook

Tanulj velünk az életről

Sorskönyvi előírások – 2.rész: “Szerezz örömet másoknak!”

önismeret LifeLearningMivel az ember társas lény, ezért – akár tetszik, akár nem – nem hagyhatjuk teljesen figyelmen kívül mások igényeit. Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy átvállalt az egyik túlterhelt kollégájától valamilyen munkahelyi feladatot; hogy csak azért ment el egy születésnapi partira, mert a barátjának jól esett; vagy épp azért kelt fel korában reggel, hogy a vendégeinek előre elkészítse a reggelit.
Az emberek nagy részének szerencsére jól megy a saját és mások kívánságai közötti egyensúlyt megtartani, egyesek azonban mintha soha nem állnának le, és folyton csak azt lesnék, hogy mit tehetnek másokért.
önismeret LifeLearningŐk azok, akik bármit képesek megtenni szeretteikért – és néha teljesen ismeretlen emberekért is. Mindenben segítőkészek, rendkívül figyelmes vendéglátók, és nagyon megbízható barátok. Ha kell órák hosszat állnak a sütő mellett, hogy a gyermekük születésnapi tortája tökéletes legyen, az éjszaka közepén is képesek lelki támaszt nyújtani zaklatott barátjuknak, gondoskodnak a nagyszülőkről, és elvégzik a bevásárlást, mi pedig egyszerűen nem értjük, hogy miért viselik szívükön ennyire mások kívánságait, ha mindezek után önmagukra már egy percük sem marad.
lifelearning kommunikációAzok az emberek, akik folyton másoknak akarnak örömet szerezni, gyerekkorukban minden valószínűséggel azt tapasztalták meg a világból, hogy ők csak akkor igazán jók, ha saját igényeik fölé helyezik mások igényeit. Meglehet, hogy szüleik is hasonlóképpen viselkedtek, és ezt a világról alkotott képet adták át gyereküknek is. De az is megeshet, hogy habár a szülők nem ilyenek voltak, tudattalanul gyerekük felé olyan elvárásokat, és előírásokat közvetítettek, melyek ezt a viselkedést erősítették meg (pl. beteg szülő esetén a gyermek úgy érezhette, hogy beteg családtagja igényei fontosabbak, mint az övéi).
lifelearning kommunikációA másoknak való örömszerzés rövidtávon kellemes, hosszú távon azonban rendkívül kimerítő. Azok az emberek, akiknek az a sorskönyvi előírásuk, hogy szerezzenek örömet másoknak, úgy érzik, hogy a világ szemében csak akkor igazán jók, ha önmagukkal nem foglalkoznak, ezért hajlamosak teljesen feláldozni önmagukat szeretteikért. Olyanok, mint a gyertyák: világítanak másoknak, de magukat elemésztik.

Ha szeretnéd megismerni a többi sorskönyvi előírást, itt találod sorozatunk további részeit.

Kapcsolódó tréningünk: Önismereti és Kapcsolati Tudatosság tréning

Ehhez a cikkhez eddig nem érkezett hozzászólás

Hozzászólás írása